Adonyi kistérségi Duna-nap
Kétségtelen, hogy térségünk legnagyobb adottsága a Duna közelsége, melyet egyre többen próbálnak kihasználni. Erre egy jó példa az Adonyi Evezős és Vízisport Egyesület, mely 3 éve jött létre a vízi sportok népszerűsítésére a térségben. Idén nagyszabású program szervezésére adták a fejüket.
2010. augusztus 8-án kistérségi Duna-napot szerveznek, melynek legfőbb célja a környékben élők megismertetése a Dunával, a vízi sportokkal és környezetünk védelmével. Ez a vasárnap délutáni program az adonyi Duna-parti Bárka-vendégháznál kerül megrendezésre. A sportok kedvelői megnézhetik kajak-kenu és sárkányhajó bemutatókat és ezzel együtt ki is próbálhatják őket. A versenyekre amatőr csapatok jelentkezését 06-20-540-9152-es telefonszámon. A bemutatók között vízi vetélkedő szórakoztatja a fiatalokat, Dunával kapcsolatos előadások pedig a felnőtteket. Estefelé bő bográcsos vacsorával várják a látogatókat, miközben táncbemutatók és elő zene szórakoztatja a nagyérdeműt. A programra várják a térség egyesületeit, civil szervezeteit, a sportolni vágyókat és a kultúra iránt érdeklődő családokat is.
„Várunk minden kedves érdeklődőt sok érdekes programmal, vízi vetélkedőkkel, számtalan értékes ajándékkal és bőséges vacsorával! A programon való részvétel teljesen ingyenes támogatóinknak köszönhetően. Várjuk továbbá egyesületek, cégek megkeresését, akik szeretnének eseményen részt venni, akár standdal vagy további programmal színesítenék a délutánt.” – mondta Eizenberger Máté, az Adonyi Evezős és Vízisport Egyesület elnöke.
További információk a rendezvényről az Egyesület weboldalán (adonyievezos.hu) és a rendezvény plakátján.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| plakát_duna-nap_álló_kicsi.jpg | 331.33 KB |
| plakát_duna-nap_fekvő_kicsi.jpg | 357.14 KB |