elektronikus ügyintézés
Az alapítvány hírei és egyéb információk.
Nepomuki Szent János
Nepomuki János Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik. A gyónási titok vértanúja, Csehország védőszentje.
A legenda szerint Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. A szegény sorból származó ifjú jogi tanulmányainak befejezése után gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául.
Az igazságos, jóakaratú király egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. János a gyónási titok szentségére hivatkozva nem volt hajlandó megmondani. Ezért a király megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. A prágai Szent Vid-székesegyházban 1383-ban temették el.
A legenda elbeszéli még, hogy a sírját ráccsal kellett elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett oda, azt Isten súlyos büntetése érte.
Kultusza már a XVIII. század első felében széles körben elterjedt. A Nepomuki Szent Jánosnak szentelt szobrokat legtöbbször folyópartokon és hidak mellett állították fel. Nepomuki Szent János a folyók, a hidak, a hajósok, a halászok és a molnárok védőszentje; az úton és vízen járók védelmezője. Emléknapja: május 16
Nepomuki Szent János szobor Adonyban
Építtető (megrendelő, kedvezményezett): „Adonyért” Alapítvány
Nepomuki Szent János (csehül Svatý Jan Nepomucký) (Nepomuk, Csehország,1340 és 350 között – Prága,1393.március 20.) Csehország védőszentje.
A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. A gyónási titok mártírjaként tartják számon. Egyes helyeken a fuldoklók, illetve a bányászok, sóbányászok védőszentje. Az idők folyamán több sóbányában, illetve sóbányászattal kapcsolatos településen templomokat, kápolnákat szentelnek neki, szobrokat emelnek, sőt, Aknasugatagon még bányát is neveznek el róla. Az elmúlt évszázadokban Adony területén sok vízimolnár élt, ők állíttatták a szobrot 1778-ban védőszentjük emlékére. Az eredeti talapzatot egy 19. sz.-i kereszt alépítményével cserélték ki. Az 1940-41es jeges árvíz feldöntötte, nagy károkat okozott, ezért a szobrot az ártól beljebb, a parton helyezték el.
Évtizedek alatt a szobrot a növényzet annyira benőtte, hogy a közösség számára nem volt látható, ezért az alkotást az Adonyért alapítvány gondozásában a komp kikötő bejáratához helyezték át.
Jelenlegi hely megjelölése A 6-os útról a Lórévi táblánál, a Duna felé fordulva a révátkelő melletti épület mellett hasáb alakú piedesztálon áll, dúsan redőzött ruhában, kezében kereszttel. A szobor anyaga mészkő, jelenlegi állapota a porózusságából adódóan leromlott, mohás, helyenként sérült, cementes anyaggal javítgatott. Egy műszakilag leromlott, omladozó régóta elhagyott, nem kezelt épület tövében áll, a további állagromlás érdekében sürgőssé vált a szobor végleges helyének felkutatása, megtalálása.
Régi célja a helységben élő zömében Római Katolikus vallású közösségnek, hogy meg kell keresni a későbbiekben a szobor számára méltó helyet. A végleges elhelyezésére, helyének meghatározására több terv született, de egyik sem valósult meg.
Az elmúlt évtizedben a kis Duna ág kotrásával és part kialakításával olyan helyzet alakult ki, hogy a szobrot az eredeti helyére vissza lehet biztonságosan állítani. A terület az önkormányzat tulajdonában van.
A tervezett elhelyezési terület rendezett, megközelítése könnyen biztosított, karbantartott, parkszerű egyenletes, füves tér, melyet sportolási és rendezvény célból az Adonyi vízi sport egyesület használ.
Tervező feladatát képezte egy olyan alapozás kialakítása, mely a szobor hosszú távú állékonyságát, megközelíthetőségét biztosítja.
A kivitelezés műszaki ellenőre: Fónad József
A szobor eredeti helyéről a múlt században készül akvarell
A képen látható a szobor néhai apósom, Tőrök József nevelőapjának még ma is meglévő háza mellett, a régi révkikötő és már eliszaposodott Molnár árok bejárata előtti Kisduna parton, a fa lombjától félig takarva. (Kékesi István)
SZENT VENDEL
SZENT VENDEL
Született Skóciában, 554 körül(?).
Szent Vendel, akit Wandalin és Windilin néven is neveznek legendái, ír-skót nemzetségből származott. Élete a Szent Patrik (lásd: A szentek élete, 125. o.) utáni időre esik, amikor a pogányság még éreztette hatását, és még nem indult el a Szent Bonifáchoz és köréhez (lásd: A szentek élete, 247. o.) kapcsolódó misszió a kontinens felé.
A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi a mi fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt.
Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak is indult.
Rómába meg is érkezett a kis zarándokcsoport, a szentföldi útról azonban le kellett mondaniuk. Háborús hírek jöttek: perzsák és arabok támadásai érték a Szentföldet, s végül nem sokkal később, 614-ben el is pusztítottak minden zarándokhelyet. Vendel társaival együtt elindult hazafelé. A remeteség iránti vágy azonban oly erőssé nőtt a szívében, hogy Trier közelében, a várostól fél nap járóföldnyire megtelepedtek az erdőben. Kunyhót építettek maguknak és szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték a pusztai remeték életét. Olykor azonban koldulniok kellett. Egy ilyen alkalommal Vendelt megszidta egy gazda: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő segítene másokon. Ez Vendelt arra késztette, hogy elszegődjön a gazdához, aki előbb a disznóit, majd a marháit, végül a juhait bízta az őrzésére.
Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak.Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda — vágtában hajtva lovát — hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak.
E csodák láttára gazdája elbocsátotta: belátta, hogy nem munkakerülő naplopás a remeteélet. Vendel visszatért, de nem sokáig maradt egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben.
Azon a helyen temették el, ahol a remetekunyhója állt. Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött, — s hamarosan kápolnát emeltek, mely a csodák következtében zarándokhellyé vált. Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Így telt el hét évszázad. A nagy térítések szentjei mellett szélesebb körben nem terjedt el az egyszerű pásztor-remete-apát tisztelete. Trier azonban rendkívüli módon tapasztalta égi segítségét: 1320-ban pestis ütötte fel a fejét a városban, de Szent Vendel segítségül hívása után hirtelen megszűnt a járvány. Hálából Balduin herceg templomot építtetett, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel, és átvitték Vendel ereklyéit a kápolnából az új templomba. 1506-ban márvány szarkofágot készítettek, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel emlékeztek az ereklyék átviteléről.
Később, amikor hitetlenül hallgatták a Vendel-legendákat, ismételten felnyitották a sírt, hogy újabb és újabb nemzedékek bizonyosodhassanak meg az ereklyék hitelességéről.
A Római Kalendáriumba ugyan nem került be Vendel ünnepe, de Európa- szerte több mint 1500 templomot ajánlottak az ő oltalmába, s ezek közül kb. 160 zarándokhely. A német nyelvterületen Hollandiától Tirolig hagyományos tiszteletét a német telepesek magukkal hozták Kelet- Európába, így hazánkba is.