Ekkert László gyógyszervegyész

(Adony, 1861. szept. 9. – Bp., 1942. márc. 6.)

Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, 1881-ben gyógyszerész oklevelet szerzett, 1889-ben doktori szigorlatot tett.


Csillag Teréz színésznő

Dunaadony, 1862. augusztus 17. – Budapest, 1925. július 9.)

 

 

1879-ben a Színiakadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette naiva szerepekre, ahol főleg népszínművekben aratott sikert.


Pintér Gyula repülőhadnagy

1924. január 11-én született Adonyban.

A család a Mária majori úton lakott. Édesapja id. Pintér Gyula kereskedő 1897-ben Rácalmáson, édesanyja Kotsis Anna 1903-ban Székesfehérváron született.

Az ifjú Gyula Székesfehérváron érettségizett, majd a Repülő Akadémia  és több magyarországi repülőtéren történt kiképzés után a német Messerschmitt vadászátképző tanfolyamot is elvégezte Székesfehérváron. 


Selényi Pál fizikus, mérnök, egyetemi tanár

(Adony, 1884. nov. 17. - Budapest, 1954. márc. 21.)
Kossuth díjas, az MTA tagja, a fénymásolás egyik feltalálója.
Matematika - fizika szakos tanári oklevelét 1907-ben a budapesti tudományegyetemen szerezte, hol Eötvös Loránd tanítványa, majd tanársegédje volt. 1910-ben doktorált, 1912-13-ban állami ösztöndíjjal Berlinben és Göttingenben tanult.


nemes Baur Nándor m. kir. tábornok

A Fejér megyei Adonyban született 1876-ban. Hadapródiskolát Nagyszebenben végzett 1897-ben. A világháború alatt a 83. gyalogezred, valamint a 33. rohamzászlóaljnál teljesített szolgálatot, mint százados és őrnagy, század-, zászlóalj-, ezred- önállócsoport- (Baur-gruppe) és végül rohamzászlóaljparancsnok, melynek során 1914 november 18-án a Suloszowai ütközetben súlyos haslövést szenvedett.


Faragó Ödön színész, rendező, színigazgató

 (Adony, 1876. július 21. – Budapest, 1958. július 28.)

A Fejér megyei Adonyban született, 1896-ban végezte el a budapesti Színművészeti Akadémiát. Vidéki színházakban játszott, a kor neves színigazgatóinál - Rakodczay Pál és mások - kezdte pályáját. Nyíregyházán játszott először, majd Szeged (1897, 1903–05), Budapest (Tarka Színpad - 1901, Magyar Színház - 1902, Népopera - 1913), Debrecen (1901–02) pályájának főbb állomásai. 1905-től Kassán színész és rendező, 1910-től Kolozsvárott főrendező, itt magánszíniiskolát is vezetett. Faragóra döntő hatást gyakorolt a kolozsvári színházban töltött időszak.


Bálint Ágnes (Németh Sándorné) meseíró

Bálint Ágnes1922. október 23-án született Adonyban.  Édesapja Bálint Lajos, édesanyja Müller Sarolta. Öt évesen megtanult olvasni, első olvasmányai nagy hatással voltak rá. Hat éves korától írt és rajzolt meséket , melyek 12 éves korától már meg is jelentek.  14 éves volt, amikor folytatásokban közölték első meseregényét a Fáni, a modern tündér-t.


Zichy Ilona Dominika (Zichi et Vásonkeő)

   (Adony, 1921. 05.26 - Münchenben, 2006.) 
 
gróf Zichy Aladár és Wenckheim Ilona grófnő leánya.  
Testvérei:
Júlia (Bp. 1922. szept. 9 - Graz, 1946)
Clara Maria Franziska Josepha Viktoria Melanie (Bécs, 1932.febr. 26 – Svájc - Tirol, 1963. máj. 21.)