Hirdetmény
Nemzeti földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás,illetve árverés mellőzésével történő értékesítésre vonatkozóan
A hirdetmény és az ehhez kapcsolódó ingatlanlista elérhető ITT
Hirdetmény
Nemzeti földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével történő értékesítésére vonatkozóan
ADÓSLISTA:
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55/B. §-a alapján az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a százezer – magánszemélyek esetében az ötvenezer – forintot elérő, 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzéteheti.
Adony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 159/2016. (VII. 06.) határozatával jóváhagyta az adóhátralékkal rendelkező adóalanyok adatainak közzétételét.
Fentiekre hivatkozva az Adonyi Közös Önkormányzati Hivatal adócsoportja tájékoztatja a lakosságot, hogy élve a jogszabályokban biztosított lehetőséggel – az egyéb, törvény adta végrehajtási cselekmények foganatosítása mellett – minden hónapban frissítve az Adonyi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján, valamint honlapján közzéteszi a jogszabálynak megfelelő adótartozással rendelkező adózók nevét, címét és az adótartozás összegét.
Remélve azt, hogy ezáltal javulni fog az adófizetési morál városunkban. A lista egy összegben tartalmazza egy-egy adózó helyi adó és/vagy gépjárműadó tartozását, valamint a tartozás után felszámított késedelmi pótlékot.
Az adócsoport a folyamatosan frissülő listából törli azt a hátralékost, aki az adótartozását befizeti és azt igazolja vagy a befizetése az adószámlára megérkezik.
Aktuális verzió megtekintéséhez katt. IDE